Elveszett poggyász

Mit tegyünk, ha elveszett a csomagunk?

Először is ne essünk rögtön kétségbe, ha poggyászunk nem érkezik meg a célállomásra, ez még nem jelenti azt, hogy végleg elveszett! Gyakran előfordul, hogy egy poggyász lemarad az adott járatról, de mivel a poggyászcímke alapján egyértelműen azonosítható, a következő járatok valamelyikével általában megérkezik. A poggyászkereső munkatársak munkáját nemzetközi hálózatos számítógépes rendszer is segíti.

Amennyiben mégis megtörténik a baj, és csomagunk elveszett, megrongálódott vagy hiányosan érkezett meg, kártérítés illet meg bennünket. Eltűnt poggyászunk bejelentésére, az útlevélkezelést követően az érkező Tranzitban (ahol a poggyászátvételi csarnok található), a Lost and Found ügyfélszolgálaton van mód. Az elveszett poggyász bejelentéséről a légitársaság munkatársai jegyzőkönyvet vesznek fel, majd a megtalált vagy késve megérkezett csomagjainkat az általunk megadott címre szállítják ki. Ne feledjük, hogy az elveszett poggyászt a fuvarozást végző légitársaság ügyfélszolgálatán is be kell jelentenünk!

A statisztikák szerint 1000 csomagból 900 időben és épségben érkezik meg a célállomásra. A 100 elveszett poggyászból mindössze 1-2 csomag veszik el végleg.

Hasznos ötlet: A feladott poggyászunkba érdemes egy A/4-es lapot tenni, amire előzőleg felírtuk a nevünket és elérhetőségeinket. Ez az azonosító papír a rajta szereplő információkkal jó szolgálatot tehet, ha a csomagunkat azonosító vonalkódos papír megrongálódna vagy eltűnne.

Elveszett csomaggal kapcsolatban keressük az utazásért felelős légitársaságot. További légitársasági információkat az alábbi elérhetőségeken találhatunk:

Földi kiszolgáló cégek elérhetőségei

Celebi Gh:
T2A +36-70-332-4007, +36-1 – 296-5317
T2B +36-70-332-4006, +36-1 – 296-5966

Menzies Gh:
T2A +36-1 – 296-8315
T2B +36-1 – 296-8399

Malév Gh:
T2A +36-1 – 296-7217, +36-70 456-6038
T2B +36-1 – 296-7473
E-mail: [email protected]