Beszállókapuk

Információ az egyszerűsített beszállókapukról

Miként zajlik a beszállás?

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Terminálján 2012 tavasza óta érhető el a gyalogosok ki- és beszállítása, ami a kezdeti bevezető szakaszt követően hamar elnyerte az utazóközönség tetszését. A Budapest Airport – figyelembe véve a kedvezőtlenebb időjárási viszonyokat és a reptér ütemezett téli üzemre való átállását – egyszerűsített beszállókapukat (EBK) telepített a Terminálok területén, amelyek következtében jelentős változások történtek a beszállás menetében is. Az alábbi tájékoztatóban hasznos információkat, tanácsokat olvashat a beszállás folyamatáról.

Az EBK-k létesítése óta az egyik legjelentősebb változás a repülőtéren az, hogy a beszállókártyák legutolsó ellenőrzése immár ezeknél az egyszerű, fedett várakozóhelyeknél zajlik. Így – a korábban megszokottól eltérően -, az induló utasok tényleges beszállítása már nem a Terminálokból történik. Az egyszerűsített beszállókapuknál zajlik a kézipoggyászok ellenőrzése is, illetve annak megállapítása, hogy azok megfelelnek-e az Üzletszabályzatban előírt feltételeknek.

Az utasok kényelmének érdekében, a repülőgép indulása előtt legkorábban 50 perccel lehet kilépni a Terminálból a beszállókapuk felé. A beszállás gördülékenysége érdekében a zsilipkapuknál leolvasókészülékek ellenőrzik a beszállókártyák vonalkódját. Az ellenőrzés során a zsilipkapuk kizárólag abban az esetben engedélyezik a továbbjutást, ha a járatinformációt mutató kijelzőn a járatszám mellett megjelenik a „Beszállókapu nyitva” felirat. Fontos tudni, hogy az elsőbbségi /PRIORITY/ szolgáltatás sem itt, hanem az EBK létesítményeiben érvényesíthető! Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban kérdése vagy problémája merülne fel, keresse bizalommal a reptér személyzetét, akik készséggel állnak rendelkezésére!

A zsilipkapun való áthaladást követően egy jelzésekkel ellátott folyosón juthatunk az egyszerűsített beszállókapukhoz. Az egyes légitársaságok földi kiszolgáló személyzete ezen a helyen ellenőrzi a beszállókártyák érvényességét. Az ellenőrzés során maximálisan 30 perc várakozási idővel kell kalkulálnunk. Mivel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Termináljához tartozó EBK létesítményekben nincs mosdóhelyiség (a 2A Terminálon is csak korlátozott számban), célszerű az illemhelyet még a zsilipkapun való kilépés előtt felkeresni. Tartsa szem előtt, hogy az EBK létesítményeiben alacsony a fűtési fokozat – a téli időjárást figyelembe véve – célszerű melegebb ruhával készülni a várakozásra. Amint előkészítették a járatot a beszállásra, a légitársaság személyzete, illetve az irányjelző táblák segítik az eljutást közvetlenül a repülőgéphez.

Hasznos információk az egyszerűsített belépőkapuk használatához:

  • Az alapszolgáltatást nyújtó kapukhoz vezető út első állomása az a zsilipkapu-rendszer, amely a reptéri Terminál mindkét felén /Schengen – Non-Schengen/ megtalálható. Ezeken a kapukon a járat indulása előtt leghamarabb 50 perccel lehet áthaladni. A kapukon a beszállókártya vonalkódjának való leolvasása után lehetséges a továbbjutás. A vonalkód leolvasását saját magának kell elvégezni olyan módon, hogy a kártyán található vonalkódot odailleszti a zsilipkapu érzékelőjéhez. Ne feledje, a zsilipkapu nem azonos a beszállókapuval!
  • A zsilip lezárása a járat indulása előtt 15 perccel történik meg. Ne feledje, hogy ha ezt követően ér a zsiliphez, már nem fog tudni lemenni a beszállító kapukhoz, és nem fogják engedélyezni a gépre való beszállását, mert késő utasnak számít!
  • Amennyiben nem jelentkezik le az utas a számára kijelölt beszállítói kapunál a járat indulása előtt legkésőbb 30 perccel, úgy a légitársaság utasítására az utast levehetik az adott járatról. A járat pontos indulását a légitársaság honlapján szereplő információk alapján mindig ellenőrizheti!
  • A B oldalon /Non-Schengen/ kizárólag a Terminál épületében található illemhelyiséget használhatják az utasok, viszont az A oldalon /Schengen/ található kapuknál az utasok rendelkezésére el az épületen kívüli mosdó is.
  • Fontos tudni, hogy mind a kapukhoz vezető úton, mind pedig a repülőgépektől az épületbe vezető úton, illetve a teljes légi oldalon, a gépek környékén és területén szigorúan Tilos dohányozni!
  • Azok az utasok, akik megvásárolták a PRIORITY /elsőbbségi/ beszállítás szolgáltatást, az EBK létesítményein belül egy külön kialakított területen várhatják meg a beszállítás elkezdését. A PRIORITY beszállítással rendelkező utasok elsőként mehetnek ki a repülőgéphez is.
  • Abban az esetben, ha az utast a járathoz való késői érkezés miatt leveszik a lenti kapunál az adott járatról, a kiszolgáló személyzet munkatársai visszakísérik a Terminál épületébe. A tranzit területének elhagyása után van lehetőség a repülőjegy átfoglalására, valamint a korábban feladott poggyász átvételére.
  • Függetlenül attól, hogy van-e feladott poggyásza, vagy nincs, amennyiben beszállókártyáján, illetve az otthon kinyomtatott repülőjegyén szerepel a VisaCheck felirat, Önnek még a beszállás előtt mindenképpen jelentkeznie kell a Check-in pultnál dokumentumainak ellenőrzésére! Abban az esetben, ha a fentiek elmulasztására csak a lenti kapunál derül fény, vissza kell fáradnia a Check-in-hez dokumentum-ellenőrzésre. Sajnos, elképzelhető, hogy a plusz út miatt Önnek már nem lesz ideje időben visszaérni a lenti kapuhoz, így lemarad a gépről! Éppen ezért nem hangsúlyozható eléggé, mennyire fontos a fenti lépés végrehajtása!